A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Hajdú-Bihar Megyei Helyi Csoportjának természettudományos folyóirata

Calandrella. vol.14. (2011) p.144-145.

Megalakult Debrecenben és már működik a Füves Élőhelyek Kutatóközpont
Endes Mihály

Cikk letöltése: [pdf] (117 Kb)

Kivonat:

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai, továbbá Mezőgazdaság-,

Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara valamint a Gazdaságtudományi és

Vidékfejlesztési Kara, az Aggteleki, a Bükki, valamint a Hortobágyi Nemzeti Parkok vezetői

a Debreceni Akadémiai Bizottság Székházában 2011. november 10-én közösen és

nyilvánosan jelentették be ezirányú együttműködésüket. Botanikai, konzerváció botanikai,

kutatási modellezési céllal és lehetőséggel a Botanikus Kert is kapcsolódott ehhez a

kezdeményezéshez. Ezzel nem csupán egy szándéknyilatkozat hangzott el, hanem az említett

intézmények mindegyikében évek, sőt évtizedek óta eredményesen zajló ezirányú kutató, illetőleg

védelmi munkálatok koordinálására, emellett az oktatómunkára, kölcsönös támogatásra és

fejlesztésére, pályázatok készítésére nyílik lehetőség a céloknak még az eddiginél is magasabb szintű,

eredményesebb megvalósítására.